Kántor Sándor Fazekasház - Karcag

Kántor Sándor Fazekasház bemutatása

A múzeum céljait szolgáló lakóház a XIX. században épült, feltehetően az 1830-as évek körül, esetleg nem sokkal utána.
A tájház termeiben az 1978-ban Kossuth-díjjal kitüntetett Kántor Sándor munkásságának egyes korszakait mutatjuk be.

Kántor 1894. szeptember 4-én született Karcagon. Elemi iskolai tanulmányait 1907-ben fejezte be. Így került az akkori egyetlen karcagi fazekas műhelyébe, Ácsi Kovács Jánoshoz tanulónak. Kántor Sándor 1911-ben, 17 évesen szabadult.

1912 márciusától decemberig dolgozott Pécsett a Zsolnay gyárban. 1918-ban az olasz fronton súlyos karsérülést szenvedett, majd 1919 őszén hazatért Karcagra, ahol 1920-ban iparengedélyt váltott, s a városi közbirtokosság téglagyárában megkezdhette a munkát.

Évekig csak használati edényeket készített, majd 1924-ben rátért a díszedények készítésére. Az 1927-től Tiszafüred fazekasságát kezdte tanulmányozni, elsajátította az ottani edények gazdag motívumkincsét és kompozíciós rendszerét. A két világháború között és utána néhány éven át a tiszafüredi hagyományok irányították munkásságát. A negyvenes, majd az ötvenes években Tiszafüred mellett természetesnek tűnt, hogy elsősorban az azzal sokban rokonságot mutató Mezőcsát hagyományaival kezdett foglalkozni. Az e korszakában készített tányérokra és tálakra jellemző, hogy a középen, az edény tükrében ülő madár körüli virágkoszorú a hagyományosnak megfelelt, elrendezése azonban újszerű volt.

Mezőcsátot Pásztó és Gyöngyös követte. E műhelycsoport anyagának feldolgozásában újszerűt jelentett számára, hogy a két központ mesterei főképpen ecsettel dolgoztak. Kántor szintén mesterien bánt az ecsettel, de az innen vett motívumokat általában nem ecsettel, hanem írókával rajzolta edényeire. Kántor munkásságának egészére jellemző, hogy a különböző fazekasközpontok elemei, szín- és formavilága nem összekeveredve érvényesültek, hanem mindig megtartották eredeti jellegüket.

Érdeklődéssel fordult más fazekas centrumok hagyományai felé is. Egyes edényein megfigyelhetők a sárospataki kerámia jellemzői. Ugyancsak tanulmányozta az alföldi műhelyek formakincsét is. Számos olyan darabot készített, amelynek több központban is megvolt az előképük. A többnyire zöld színűek között olyan jeles formákat találunk, mint a három, hat, vagy tíz hordóból álló hordókulacs, de készített gyertyamártót, gyertyatartót és más fennálló edényeket is.

Kántor Sándor 1953-ban az elsők között kapta meg a Népművészet Mestere címet. Ezt követően megbízták, hogy a brüsszeli világkiállításra készítsen olyan tárgyakat, amelyek jól tükrözik a magyar fazekasság szellemét. E kiállításon a nagyobb méretű miskakancsók mellett újszerű figurális edényekkel jelentkezett.

Az ember alakú edények közül a legjellegzetesebbek a karcagi bíró, meg a bundás paraszt, valamint a ködmönös asszony alakját idéző darabok. Ezeket a változatos női- és férfifigurákat sorozatban készítette.

Az 1958. évi Brüsszeli Világkiállításon Kántor Sándort a zsűri Grand Prix-vel díjazta. Számos alkotása magyarországi köz- és magángyűjtemények mellett eljutott Angliába, Kínába, az Amerikai Egyesült Államokba.